Get Adobe Flash player

Cais: borulás, autócsere, majd újabb borulás

Csapata, az Orsak Rallysport és az M-Sport közös erőfeszítése révén debütálhatott az ERC 3 Junior kategóriában Erik Cais a Liepaja Rally-n egy vadonatúj autóval, mivel közvetlenül a futam előtt összetörte Ford Fiesta R2T-jét.

A korábbi downhill kerékpáros cseh versenyző a 2019-es Európa-bajnokság harmadik viadala előtt tartott szerdai teszten bukott, az autó ötször fordult át a tetején, és olyan sérüléseket szenvedett, amiket a helyszínen nem lehetett javítani. Mikor szembesültek vele, hogy az élete harmadik murvás versenyére készülő Cais lettországi rajtja veszélyben forog, gyors terv született a csapatnál, mely szerint az M-Sport Lengyelországtól hoznak a helyszínre egy másik Fiestát. Idő ugyanakkor kevés állt rendelkezésre, így Csehországból, az Orsak Rallysporttól egy különítmény indult el az M-Sport Krakkóban székelő lengyel központja felé, hogy a Zlin melletti bázistól 265 kilométert megtéve felpakolja a versenykész új Fordot. Mindeközben az Orsak Rallysport egy másik egysége útra kelt Liepajából Lengyelország felé a sérült autóval.


Miután a Csehország felől érkező csapat felpakolta az új kocsit az M-Sportnál, észak felé folytatta útját, hogy további 290 kilométert megtéve Varsóban találkozzon a Lettország felől érkező kollégákkal azért, hogy megcseréljék a trélereket. Ezt követően az egyik csapat hazafelé vette az irányt, a másik előtt viszont egy 727 kilométeres út állt vissza Liepajába, immár az új Ford Fiesta R2T-vel. Ez a kocsi versenykész volt, így a megérkezéskor jutott idő arra, hogy a szürke fóliázást és Cais szponzormatricáit felragasszák, még mielőtt sor került volna a gépátvételre pénteken délelőtt.

„Nem volt jó formában a Fiestánk, hogy elrajtoljunk a versenyen” – mondta el Cais. „Köszönhetően azonban az Orsak Rallysport és az M-Sport közötti nagyszerű kapcsolatnak, egy új autóval rendelkeztünk a verseny rajtjára, úgyhogy köszönet mindenkinek.”

A huszadik életévét még be sem töltött pilóta nem igazán hálálta meg az erőfeszítéseket, a verseny második napjának délelőttjén ismét felborult hölgy navigátorával, Jindriska Zakovával, és nem tudott célba érni.

 

Andrew