Hírek: DS 3 WRC - Érzelmekkel teli győzelem
Érzelmekkel teli győzelem
Kris Meeke érzelmekkel telve ért célba az Argentin Rally-n, melyen pályafutása első világbajnoki győzelmét ünnepelhette. A brit pilóta egykori mentorának, a néhai Colin McRae-nek ajánlotta diadalát.
Meeke és navigátora, Paul Nagle a verseny második gyorsaságiján ragadta magához a vezetést, a pénteki nap négy hagyományos szakaszából hármat megnyerve több mint egy perces előnyre tettek szert. Ezt követően magabiztosan kontrollálták a futamot és tizennyolc másodperces előnnyel értek célba citroenes csapattársaik, a Mads Ostberg-Jonas Andersson duó előtt. A Citroen a 2012-es Finn Rally óta most először tudott kettős győzelmet aratni.
„Minden rendben volt, amíg nem értünk be az utolsó szakasz céljába” – mondta el Meeke, aki McRae Safari Rally-n aratott 2002-es győzelme óta az első brit világbajnoki futamgyőztes. „Amikor átszeltük a célvonalat, felülkerekedtek az érzelmeim. Időbe fog telni, mire leülepszenek.
Nem úgy indultam neki ennek a versenynek, hogy a győzelemért küzdjek. Egy hibamentes versenyt szerettem volna csak. A héthetes szünet nagy segítség volt számomra. A shakedown-tól kezdődően teljes magabiztosságot éreztem. Nagyon nehéz egy verseny volt ez, de a DS 3 WRC egy erős és megbízható autó. Mindegyik másik srácnak voltak problémáik, így egy egy-kettes eredményt biztosítottunk be. Mads-nek is fantasztikus versenye volt.”
A vasárnapi első gyorsaságit követően aggodalomra adott okot, hogy a pilóta nem volt hajlandó interjút adni. „Hallottam némi zajt a szakasz során, furcsa érzésem volt és próbáltam a fejemben kitalálni, mi az, de nem volt dráma. Az utolsó szakaszra fókuszáltunk csupán” – mondta el a DS 3 WRC pilótája, aki végül problémák nélkül jutott túl a végső különpróbán is.
Meeke már az utolsó szakasz céljában McRae-nek ajánlotta győzelmét, aki fontos szerepet játszott a pályafutásának alakulásában. „A kezdetek kezdetétől segített nekem, támogatott anyagilag és vitt jó irányba a világbajnokságon. A támogatása nélkül nem lennék itt. Sok ember volt ezen az úton, de kétségkívül Colin volt az, aki inspirált a pályafutásom során.”
A visszafizetés ideje
Meeke később kitért az őt körülvevő csapat és különösképpen Yves Matton támogatására is. A belga szakember 2005 óta mellette áll, amikor egy Citroen C2 S1600-tal vett részt a junior világbajnokságon. Később Matton volt az, aki 2013-ban lehetőséget adott Meeke-nek néhány világbajnoki futamon immár egy WRC ülésében, majd annak ellenére kínált fel egy teljes idényre szóló szerződést, hogy a tiszta sebesség nem párosult eredményekkel, sokkal inkább törött autókkal. A 2014-es szezon is változatos eredményeket hozott a 2009-es IRC bajnok számára, a francia csapat vezetője azonban kitartott mellette és idénre is leszerződtette.
„Egy hihetetlen hétvége volt ez, egy álom vált valóra, köszönetet kell mondanom Yves-nek, aki úgy hitt bennem, mint senki más. Akkor karolt fel, amikor már két éve nem vettem részt egy versenyen sem. Azt hittem, eljött a pályafutásom vége, de adott nekem egy lehetőséget. Oké, hosszú volt az út és nagyon türelmes volt velem, ez pedig egy kis lépés, hogy elkezdjek visszafizetni neki és a Citroennek. Remélhetőleg több is jön.”
Meeke elismerte, érezte a nyomást, hogy teljesítenie kell, főleg azután, hogy az idény első három futamának mindegyikén balesetbe keveredett. „Voltak nehézségeim idén azzal, hogy hibázás nélkül érjek célba. A második évedben próbálkoznod kell és el kell érned, hogy számoljanak veled, de lehetséges, hogy túl sokat dolgoztam és túl nagy erőfeszítéseket tettem bele, megfullasztottam magamat bizonyos fokig. A Mexikó utáni hosszú szünet lehetővé tette, hogy elfelejtsem mindezt és tiszta lappal térjek vissza. A sikerre vonatkozó minden elvárás nélkül jöttem ide, egyszerűen jó pályára akartam állítani a szezonomat.
Egy legjobb hatos helyezés jó lett volna a dolgokat mozgásra bírni, de a shakedown-on történt első menettől kezdve jól éreztem magam az autóban. Fantasztikus volt a futásunk az Ascochingán, elmentünk harminc másodperccel, onnantól kezdve pedig stimmelt minden.”
A Citroen Racing 2003-ban futott először teljes idényt a rali világbajnokságon, azóta mindössze kétszer tudott nem tudtak a dobogó tetejére állni Argentínában. A csapatnak ez volt a tízedik Argentin Rally győzelme és érdekesség, hogy a legsikeresebb DS 3-asukkal szerezték meg ezt. A BN-404-MV rendszámú, 17-es karosszériaszámú Citroen DS3 WRC a 2012-es szezonra épült, az autó az első hét versenyét megnyerte Sebastien Loebbel a fedélzetén. 2013-ban Loeb ezzel a kocsival aratta utolsó világbajnoki futamgyőzelmét Dél-Amerikában, majd Dani Sordót segítette hozzá az első győzelemhez az autó az az évi német futamon.
Andrew
2015. április 27.