Get Adobe Flash player

Ogier a Citroen fejlesztéseiről

A Finn Rally előtt elárulta a Citroen Racing, hogy módosítást hajtottak végre C3 WRC-jük első futóművén, amiről Pierre Budar, a Citroen Racing vezetője azt mondta, azért tettek így, hogy versenyzőik részére a beállítási opciók szélesebb skálája álljon rendelkezésre.

A finn viadalt megelőző hivatalos sajtótájékoztatón az alakulat elsőszámú pilótáját, Sebastien Ogier-t kérdezték erről, valamint a közeljövőben várható további fejlesztésekről.

- Hogy érzed magad a Citroen ülésében? Tudjuk, hogy homologizációs joker került felhasználásra az autó első geometriájában – nagy különbséget jelent ez? Lehet érezni? Pozitív lépés ez?

- Ez alapvetően inkább egy probléma kijavítása, mintsem a teljesítmény javítása jelen pillanatban. Boldog vagyok azonban, hogy megtörténnek ezek a módosítások. Segíteni fog nekünk, nem feltétlenül ezen a hétvégén, hanem a szezon hátralévő részében, és több lehetőséget teremt számomra arra, hogy olyan módon állítsam be az autót, ahogyan akarom. Az azonban bizonyos, hogy további fejlesztéseket várok, hogy igazán javíthassuk a teljesítményt, ugyanakkor nem ez a helyzet még. Mindazonáltal nem erre figyelek, bele fogok adni végül mindent, amit tudok ezzel az autóval, és úgy gondolom, nem egy rossz autó ez. Bebizonyítottuk, hogy gyors tud lenni az autó, főként a gyors helyeken.

- Úgy véljük, a szezon vége felé további jokereket fog kijátszani a Citroen. Tudsz beszélni arról egy kicsit, hogy mik lesznek ezek?

- Úgy gondolom, tudok. Néhány joker ki lesz játszva, az alkatrészeket azonban sajnos a következő évben fogjuk használni, ahogy én értettem. Ha egy pilótát kérdezel, mindig is egy kicsit lassú az autó ahhoz képest, amit ő akar, de ez az, ahogyan ez megy, és igen, lesz valamennyi motorfejlesztésünk a következő, németországi futamra.

Ogier a Finn Rally-n nem tudott versenyre kelni a dobogós pozíciókért, amiben közrejátszott a pilóta betegsége is. Csapattársa, Esapekka Lappi a korábbi gyengébb eredmények után azonban nagyszerűen vezetett, és végül másodikként zárta a futamot. A haza pályán versenyző pilóta a viadal utáni sajtótájékoztatón kiemelte, ebben nagy szerepe volt a Citroen által végrehajtott fejlesztéseknek.

- Úgy lehetett érezni, hogy visszatért a régi Esapekka. Energiával teli voltál a szakaszok végén, mosolyogtál, boldog voltál. Hogyan érzed magad az eredmények kapcsán?

- Világos, jól érzem magam, és elégedett vagyok. Kicsit meg is könnyebbültem. Ez az a verseny, ahol finnként természetesen teljesíteni akarok, és nagyon boldog vagyok, hogy sikerült ezt megcsinálnunk. Ez azonban köszönhető az alkatrészeknek, amikkel erre a versenyre rendelkeztünk. Meglehetősen biztos vagyok benne, hogy nem tudtam volna ennyire versenyképes lenni az előző beállításokkal, úgyhogy jó volt megkapni ezeket az alkatrészeket most.

- Nyilvánvalóan sokkal jobb érzést adtak ezek neked. Beszéltél az érzésről, hogy kontrolláltad az autót. Úgy viselkedett ezen a hétvégén, ahogyan akartad?

- Pontosan. Nem kellett a vezetésre koncentráltam egyáltalán. Csak az itinerre tudtam figyelni és élvezni a menést, mivel azt tudtam csinálni pontosan, amit akartam, és valójában nem kellett azon gondolkodnom, pedig nem ez volt a helyzet korábban. Nagyon természetesen jött minden, és ez az, ahogyan lennie kell.


Andrew

 

2019. augusztus 6.