Get Adobe Flash player

Earl, a különleges amerikai Fiesta

Külön posztban emlékezett meg az M-Sport Earl-ről, egy különleges, az Amerikai Egyesült Államokban szerepelt Ford Fiesta R1-esről.

Az O.D.D. Racing 2011-ben épült autója különleges helyet foglal el az amerikai ralisport történetében. Az amerikai földön az első ilyen típusként negyven versenyen szerepelt Earl Észak-Amerikában, nyolc különböző pilótával tizenöt kategóriagyőzelmet aratott, húsz dobogós helyezést szerzett, valamint két bajnoki címet. Négy versenyző vele futotta a legelső raliversenyét, Earl tehát tökéletes platformnak bizonyult kezdőknek és tapasztalt pilótáknak egyaránt.

A sors úgy rendelte, hogy Earl első pilótája lett az utolsó is, ő Ed McNelly volt, aki a 2019 júliusában megrendezett Colorado Rally-n vitte csatába utoljára a Fiestát. A verseny elején McNelly és navigátora, Ian MacPherson lecsúsztak az útról, de feltett szándékuk volt, hogy a kisebb futóműsérülés kijavítása után visszaállnak a versenybe.

Azonban miközben várakoztak az autómentőre, megnyílt az ég, és elkezdett szakadni az eső. Ahol addig út volt, ott folyó keletkezett, Earl-t pedig perceken belül víz borította a kerekektől a tetőig. A legénység tehetetlenül nézte végig, ahogy a hömpölygő ár elviszi a gépet – beszippantotta, felborította, magával ragadta, és eltűnt Earl a szemük elől.

A hirtelen áradás a következő napra csillapodott le, a kocsit pedig – mutatva a természet pusztító hatását – egy mérfölddel odébb találták meg, mint ahol utoljára látták. Az alatt a mérföld alatt a víz ereje csaknem szétszedte az autót, de amíg minden karosszériaelem megzúzódott és összegyűrődött, az autó struktúrája ép maradt, a bukócső, az ülések és más fő egységek a helyükön maradtak.

Earl soha többé nem fog versenyezni, a csapat azonban hálás, hogy megmentették azt az autót, ami nagy benyomással volt az amerikai ralis társadalomra.

Andrew