Rosszul elhelyezett szalmabálák – vita egy lassító körül
A kijelölt útvonaltól történt eltérés okozott ismét csetepatét a rali világbajnokságon, ezúttal a 2019-es Brit Rally-n. Az ügynek jelentős hatása lehetett volna a futam eredményére is.
Sebastien Ogier, Thierry Neuville és Andreas Mikkelsen pénteken délután a Slate Mountain nevű gyorsasági szakasz repülőcélja utáni lassítóban tértek el a kijelölt útvonaltól. Az autosport.com értesülései szerint a versenyfelügyelőség gyorsan információt kapott arról, hogy a versenyzők nem ugyanúgy mentek át a lassítón, mint ahogyan azt a pályabejáráson tették.
„Teljesen más volt a lassító, mint amivel a pályabejáráson találkoztunk” – mondta el Neuville. „Ilyenfajta dolgok történnek mindig, amikor olyan lassítóink vannak, mint amilyen ez, sosem olyanok ezek, mint a pályabejáráson. Átjöttünk a célon, és nem tudtuk, merre kell menni, mivel a szalmabálák messze voltak egymástól. Máskülönben azonban nem származik belőle előny, amikor elhagyjuk a célt.”
Más párosok azon a véleményen voltak, hogy bár a lassító nem volt része a tényleges gyorsasági szakasznak, az azzal kapcsolatos tudatos döntés, hogy nem teljesítik azt, lehetőséget biztosított az adott pilótáknak, hogy nagyobb sebességgel menjenek át a célvonalon.
A szakasz legjobb idejét Neuville futotta, kilenc tizedmásodperccel volt jobb csapattársánál, Mikkelsennél, a harmadik legjobb időt pedig Ogier Elfyn Evans-szal és Craig Breennel holtversenyben jegyezte.
„Láttuk a videót a pályabejárásról és a versenyről – nem igazán különbözik a lassító” – mondta el az egyik csapat egy tagja. „És hogyan kanyarodtak megfelelőképpen a másik párosok akkor? Az útvonalitiner világos ezzel kapcsolatban, mint ahogyan világos volt Argentínában is a kanyarodásról az év korábbi részében, amikor azt láttuk, hogy egyes autók tíz másodperces büntetést kaptak amiatt, mert rossz irányban mentek át a kapun. Kicsit sz**, hogy ilyen dolgok történnek, és mindig világosnak kellene lennie, hogy nem változik semmi a pályabejárástól fogva addig, amíg a srácok jönnek a versenyen.”
A WRR - World Rally Ranking Facebook oldal tette közzé a fenti képeket,
melyek az eset magyarázatául szolgának
A csapatok részéről nem érkezett hivatalos jelzés a versenyfelügyelőség felé az eset kivizsgálása érdekében. Végül egyik pilóta sem kapott büntetést, miután a versenyfelügyelők kilenc versenyző belsőkamerás felvételét nézték meg, és arra jutottak, hogy lassítót alkotó szalmabálák elhelyezése nem volt átlátható. A határozatukban a következők álltak: „Nem volt piros nyilazás ezeken a szalmabálákon, ami az útvonal irányát jelezte volna. Továbbá a bálák közötti hézagok nyitottak voltak, nem jelezte semmilyen szalagozás az útvonal irányát. Miután a gyorsasági szakaszon eltért a valóság az útvonalitiner ábrájától és mivel kétféle útvonal létezett a lassítón keresztül, a versenyfelügyelők úgy döntöttek, hogy nem hoznak további akciót.”
A történtek nem maradtak szó nélkül a leintés után, a futamot megnyerő Ott Tanak önként beszélt róluk a hivatalos sajtótájékoztatón, majd a két másik dobogós, Ogier és a Neuville is elmondta véleményét.
Ott Tanak: „Mondanék valamit. Ez nem személyeskedés a srácokkal kapcsolatosan, nagyon tisztelem őket. A jövőbeli fair sport érdekében van. Úgy vélem, tudjuk, mi volt az a kis téma ezen a hétvégén a lassítóval kapcsolatban. Természetesen nem változtatott ez semmin, de nem tudom. Csak hogy meg lehessen akadályozni ilyesfajta furcsa dolgokat a jövőben, úgy hiszem, jó lenne fair módon kezelni a sportot és elkerülni mindenfajta politikát. Volt egy nagyon hasonló fajta alkalmunk néhány hónappal ezelőtt, amiért mi egy büntetést kaptunk, megbüntettek. Pontosan ugyanez történt – követjük az útvonalitinert, de nincs büntetés. A fair play miatt mondom csupán, nem a többi srác miatt. Vagy így teszünk mindig, vagy egyáltalán nem teszünk így.”
Sebastien Ogier: „Nekem is mondanom kell valamit. Először is, követtük az útvonalitinert, mivel csak egy bála volt. Nem tettünk rosszat az útvonalitiner szerint. Számomra a legfontosabb dolog: ne próbálja meg senki úgy csinálni a dolgokat, hogy azok nem világosak. A lassítónak egyébként semmi értelme sem volt. A repülőcélon túl volt, ahová alacsony sebességgel érkeztünk, aztán volt egy hosszú egyenes, úgyhogy miért tettek bálát a repülőcél után? Ennek semmi értelme sincs. És tegyék világosabbá, hogy ténylegesen biztos legyen, hogy ezek a bálák úgy vannak, mint az útvonalitinerben. Ez a probléma a bálákkal, mozogni fognak mindig. Használják a bálákat, amikor a biztonság miatt szükségesek – ez tényleg fontos! Amikor azonban nem szükségesek a biztonság miatt, nem szükséges használni őket, ekkor nem tudod, hogy mi fog történni, és ahogyan Ott mondja, egy olyan helyzet keletkezik, aminek nem kellene. Én mindig is küzdöttek a fair sport érdekében mindenki részéről, és az ilyenfajta dolgoknál – nem tudom – szigorúbbnak kell lenni azzal, hogy hogyan teszik le a bálákat, és biztosnak kell lenni abban, hogy ugyanúgy maradnak mindenki számára. Ebben az esetben ha le akarnak lassítani bennünket, ne hagyják mégiscsak nyitva az ajtót, hogy le lehessen vágni, és ennyi.”
Ott Tanak: „Ugyanez volt a történet Argentínában. Ne legyen nyitva egy hely, ahol le lehet vágni. Az sem volt világos az útvonalitinerben, és büntetést kaptunk. Jelezve volt ez az útvonalitinerben. Kilenc pilóta a megfelelő irányba ment, három pedig nem. Ez a helyzet. Ily’ módon Sebastiennek igaza van, eléggé zavaróak ezek a dolgok, és nem tudom, hogy hogyan lehetne elkerülni az ilyen dolgokat a jövőben. Úgy gondolom, valakinek szigorúbbnak kellene lennie ezekkel a dolgokkal. Ez egy szükségtelen stressz. És úgy gondolom, nincs szükségünk erre a sportban.”
Thierry Neuville: „Nem igazán van sok véleményem. Számomra ez elég egyszerű volt, fékeztem, mivel meg akartam csinálni a kanyart, és hirtelen nem volt ott a kanyar. Végül rájöttem, hogy volt még ott egy kis bála, de ez azt jelenti, leellenőriztük az útvonalitinerben, ami egy kis bálát mutat, úgyhogy nem tettünk semmi rosszat. Egyetértek Sebbel, léteznek jobb megoldások az ilyen dolgok elintézéséhez, senki sem önkéntesen mulasztotta el azt a kis kanyart, és nem volt időnyereség, úgyhogy tényleg nem látom az értelmét ennek. Az azonban bizonyos, hogy ez egy megbeszélés tárgya. Vannak jobb megoldások, találjunk egyet. Találunk egy jobb megoldást – majdnem ugyanazok a legtöbb versenyen. Nem egy nagy dolog ez, és végül nem módosítja a verseny eredményét.”
A szezon korábbi szakaszában, Argentínában egy átjáró okozott hasonló problémákat: annak jobb oldala a pályabejáráson az útvonalitinerben foglaltak szerint le volt zárva, a versenyen azonban már nem. Ezt többen is kihasználták, és lerövidítették a pályát, amiért később tíz másodperces büntetést kaptak.
Andrew