Get Adobe Flash player

Paddonék elektromos raliautója - Paddon elektromos autója felülmúlta a várakozásokat

 

Paddon elektromos autója felülmúlta a várakozásokat

A Paddon Rallysport által épített, teljesen elektromos hajtású Hyundai Kona EV lenyűgöző teljesítményt nyújtott a teszteken, máris felülmúlva Hayden Paddon várakozásait.

A 2016-os Argentin Rally győztesének csapata 2019-ben kezdte el az úttörőnek számító autó fejlesztését, melyet tavaly novemberben mutattak be a Hyundai új-zélandi főhadiszállásán, majd részt vett vele Paddon az aucklandi Battle of Jacks Ridge eseményen is. Öt teszttel a hátuk mögött most már az első komoly versenyre készülnek.

„A teljesítmény már most előrébb tart, mint ahogyan gondoltuk, hogy lesz” – kezdte Paddon. „Egyszerűen szeretem az egész dolgot – sosem gondoltam volna, hogy ilyen szinten leszünk képesek futni és rögtön a kezdetektől ilyen jól tudjuk ezt tenni. Elképesztő vezetni az autót, és az erőátvitel hangja miatt valójában hangosabb ez, mintha az AP4-es autóba ülne az ember.

Amikor először beleültem, úgy vezettem, mint egy hagyományos belső égésű motoros autót, de minél többet ültem benne, annál jobban csiszoltam a vezetési módot, hogy passzoljon az autóhoz. A kanyarok közepétől a kijáratig fantasztikus, akkora a nyomaték. Ha van valami, amit elmondhatnék, az az, hogy egy kicsit többet használom a kéziféket, nem igazán ugyanaz az érzés az autóban, mivel nincs kardántengely elölről hátra, ugyanakkor egyre hatékonyabbá válik az egész dolog.

Paddon és a queenstown-i alakulata szünetet fog tartani a tesztelésben, mivel befejezték a munkát az első evolúción.

„Az első teszteken túljutva találtunk néhány területet, amiben fejlődést akarunk” – tette hozzá. „Vissza kell küldenünk néhány alkatrészt Európába, alapvetően elmegyünk négy hétre, és a 2.0-s verzióval jövünk vissza. A területek, amiken dolgozunk, dolgok, mint a sebességváltó, a kormányzás, a hűtés és a hajtásrendszer fejlesztése – nagyszerű olyan helyzetben lenni, hogy ilyen gyorsan tudjuk fejleszteni az autót.”

A Kona tesztjeinek nagy része murván zajlott, Paddon pedig nem látja, hogy változna ez a jövőben. „Magától értetődőbb a murva autót aszfaltra vinni. Amikor murván vagyunk, nagyobb tesztnek tesszük ki az autót, több energiát generálunk, több kerékkipörgést. A highlands-i versenypályán sok tesztet végeztünk a tartósságra és a tartományokra vonatkozóan, amikor a teljesítményről van szó azonban, az murván zajlik.”

A cél az még most is, hogy az idei év végére versenyezzen az autó, Paddon viszont azt mondja, a bemutatkozás egy hagyományos, szakaszokkal rendelkező raliversenyen akár a következő szezonig is várhat magára. „Együtt dolgozunk a Motorsport Új-Zélanddal az elektromos rendszer biztonsági oldalán, úgyhogy olyan versenyeket nézünk, mint a sprintek vagy a hegyifelfutók, ahol indulhatnánk. Amikor pedig arról van szó, hogy egy raliversenyen menjünk, el kell döntenünk, mi legyen a stratégia: gyorstöltéssel menjünk vagy cseréljük ki az akkumulátort?

Jelenleg a bébi akkumulátorral megyünk, ennek hatótávja irreleváns, azért van csupán, hogy kimenjünk az útra és teszteljünk. Szorosan együttműködünk a STARD-dal az akkumulátoron, ami jól halad. A másik dolog, amit meg kell oldanunk, mielőtt elkezdünk versenyezni, az az autó egyenlősége a versenyben. Nagyon jól épül minden, hogy a lehető leggyorsabb legyen ez az autó, de nem bukkanhatsz fel egy versenyen csak úgy. Dolgozni fogunk azon, hogy összehasonlító tesztet végezzünk az AP4-es autóval, és visszafogjuk a Kona EV-t a gyorsulás és teljesítmény tekintetében, amíg nem lesz ugyanolyan, mint az AP4-es vagy az R5-ös autók. Könnyű ezt megtenni, a haszna pedig az lesz, hogy amikor visszafogjuk a teljesítmény tekintetében, az segíteni fog bennünket az akkumulátor kapacitásban.”

 

Andrew

 

2021. április 10.