Get Adobe Flash player

Abarth 124 Rally

„Bal4 levág, 30, óvatosan az ugratón, jobb5, szorosan rajta a bal3, 100, jobb2 nem vágd le…” Ez az az út, ahol kihívást állíthatsz magad elé, hogy legyőzd a fizika törvényeit, hogy egy történetet írj, ami a bátorságról és a szenvedélyről szól…


Az Abarth 124 Spiderrel együtt az Abarth 124 Rally is bemutatkozott a 2016-os Genfi Motor Show-n. Ez volt az első alkalom a Fiatnál, hogy az utcai és a versenyautót együtt fejlesztették és együtt leplezték le.

Az új Abarth 124 Rally a tiszta technológia és a teljesítmény kombinációja, mely az Abarth Racing Team tapasztalatából született, hogy visszahozza a Skorpiót a dicsőséges és nagy követelményeket támasztó ralipályákra a napsütötte ragadós aszfaltszakaszoktól a jóval csúszósabb jeges felületekig.

Negyven esztendővel az utolsó hivatalos versenyét, az 1976-os Monte-Carlo Rallye-t követően az Abarth 124 Rally ugyanazzal a küldetéssel tér vissza: hogy extrém körülmények között tesztelje az utcai autó technikai megoldásait és hogy kitűnő teljesítményt, valamint maximális megbízhatóságot biztosítson minden Abarth ügyfélnek.

Az autót mindazoknak szánják, akik osztoznak a márka kihívásokkal és versenyvilággal kapcsolatos érzéseiben.

A motorháztető alatt az 1800 köbcentiméteres Bialbero turbófeltöltéses, direkt befecskendezéses motor található. A különböző választható motorprogramozásnak köszönhetően háromszáz lóerős teljesítményre is képes ez 6500-as percenkénti fordulatszámnál, optimális nyomatékgörbe mellett, ami egy kulcsfontosságú elem ahhoz, hogy lehetővé tegye a pilótának a kormányzással és gázadással történő egyensúlyozást a túlkormányzott állapotban.  A teljesítmény lélegzetelállító, a gyorsulás perzselő, és teljes hangzás kíséri. A projektet azért hozták létre, hogy megbízhatóságot és teljesítményt biztosítson még a raliversenyekre jellemző tipikus extrém körülményei között, jégen, koszban, porban, vízben, melegben is.

Az erőátvitelt is a teljesítmény lehető legjobb kiaknázására tervezték: a motorhoz egy kormányról kapcsolható hatfokozatú szekvenciális váltó kapcsolódik, a tapadást pedig korlátozott zárású, mechanikus működésű differenciálmű biztosítja.

Az Abarth számára a versenyzés nem csak adrenalin, de tesztlehetőség a különböző megoldásokkal történő kísérletezésre is, ami teljesítményt és izgalmat garantál. A 124 Rally versenyképességének biztosítására az Abarth Racing Team mérnökei precíz célokkal dolgoztak. Ezek először is a súlycsökkentés és az általános egyensúly voltak. Ebből az okból a motort az első tengely mögé helyezték, az utasfülkében és a motortérben könnyű, ellenálló anyagokat használtak, a nyitható tetőt pedig egy kompozitból készült szilárd elemmel helyettesítették. Ezekkel a tényezőkkel a súlyeloszlás kicsit a hátsó tengely felé helyeződött, ami maximális tapadást biztosít még az alacsony tapadású feltételek között is. A súlypontot még lejjebb vitték az utcai autóhoz képest, ami a tapadás és a magától értetődő teljesítmény előnyére válik.

Az új Abarth 124 Spider könnyűnek és agilisnak született, a raliváltozatot pedig tovább finomították, hogy csilloghasson a versenyeken. Az R-GT kategóriában történő homologizáció strukturális megerősítéseket kívánt, hogy még nagyobb ellenállóképességet garantáljon, valamint a legnagyobb biztonságot a legénység számára, így a karosszéria most már bukócsővel is rendelkezik. Az egész kivitelt a maximális hatékonyság és ergonómia érdekében tervezték meg, hogy ne csak remek teljesítményt biztosítsanak a pilótának és a navigátornak, de figyelmet minden apró részletnek is, mint amilyen a belső kezelőszervek elrendezése és a pilótafülkében rendelkezésre álló hely.

A raliautók extrém terhelésnek vannak kitéve, emiatt a sorozatgyártású autó remek mechanikus szerkezetét továbbfejlesztették: az első kettős keresztkengőkaros és a hátsó többlengőkaros felfüggesztést különleges kinematikai jellemzőkkel látták el a fém csuklók révén, ez a maximális kormányzási precizitást, a kanyarodási kontrolt és a különböző útfelületeken nagyobb kezelhetőségi szabadságot szolgálja, az állítható lengéscsillapítók pedig mindig, minden helyzetben kiemelkedő tapadást garantálnak.

Az SE139-es kóddal futó projekt nagy adag történelemmel rendelkezik, ami közvetlenül visszamegy Karl Abarth-ig. Az SE betűk a sportot és az esperimental olasz szóból következően a kísérletet jelentik, ez pedig direkt kapcsolatot jelent Abarth szaktudással és technikai fejlesztéssel kapcsolatos értékeivel. A 139 egy növekvő számsorból jött, ez azt példázza, hogy a hatvanhét éves történetében az Abarth-nak sikerült évente átlagosan két versenyprojektet véghezvinnie. Ez egy nagyszerű eredmény, amivel néhány más autógyártó büszkélkedhet csupán.

Egy nagyszerű csapat, mely visszahozza az Abarth-ot a ralipályákra

Az Abarth csapata keményen dolgozott, hogy a területükön legjobb technikai partnereket és támogatókat válasszák a projekthez.

Ezek között van a Petronas Selenia, mely mindig is élen járt a technológiailag fejlett és nagyteljesítményű kenőanyagok fejlesztésében, ami most is hozzájárult a motorfejlesztéshez. Az Adler Pelzer Group eközben nagy részt vett ki az autó kompozit alkatrészeinek gyártásában, a Michelin pedig a gumifejlesztésben volt technikai partner.

Az Abarth 124 Rally projekt egy nagyszerű bemutatója számos olasz cégnek is, melyek sok éve vannak benne a versenysportban. Ez a helyzet a Sabelttel, az autósport egyik legjobban ismert márkájával is, mely kagylóülésekkel, biztonsági övekkel és más biztonsági elemekkel járult hozzá az autóhoz, a teljes Abarth Squadra Corse pedig a vezető sportöltözék márka, a Kappa termékeit viseli. Ami az autó technikáját illeti, az LM Gianetti, mely több mint negyven éve született és tanúja volt az első 124 Rally fejlesztésének is, szorosan együttműködött az Abarth műszaki csapatával, hogy teljesen átkonstruálják a karosszériát és a futóműrendszert. Eközben az Extreme Racing Shox a speciális tudásával járult hozzá a négyutas lengéscsillapító fejlesztéséhez, melyet először használnak raliautóban.

A BMC támogatta a csapatot az autó levegőbeömlő rendszerének fejlesztésében, ami kulcsfontosságú a konstans és megbízható motorteljesítmény tekintetében. A könnyű, ugyanakkor robosztus versenyfelniket az autósport egyik legendája, az OZ fejlesztette és munkálta ki.

Befejezésül, mint ahogyan az utcai modellt is, az Alcantara teljesen átalakította a versenyautó belsejét, kezdve a műszerfaltól az ülés szabásáig, a százszázalékos Made in Italy technológia pedig hozzájárult súlycsökkentéshez és a nap tükröződésének elkerüléséhez.

A csapat nagy szenvedéllyel dolgozott, hogy egy olyan raliikont dolgozzon át, mint amilyen az Abarth 124 Rally. A hátsókerékhajtás szinonimája a remek szórakozásnak a versenyzők és a publikum számára is. Az bizonyos, hogy az emberek sorban fognak állni, hogy megnézzék, hogyan megy el előttük az új Abarth 124 Rally és lássák az autót erőcsúszás közben, ami eléggé ritkává vált manapság.

Az új 124 Rally-t a ma elérhető legjobb technológiával fejlesztették, hogy hozzájáruljanak a ralisport régi, ’70-es évekbeli édes emlékek visszahozatalához, amikor a résztvevők jóval megnyerőbbek voltak és hatalmas tömegeket vonzottak.

 

Műszaki adatok

 

Motor: elöl hosszában elhelyezett, Abarth Bialbero 1,8 literes, soros, négyhengeres, turbófeltöltéses benzinüzemű motor, DOHC vezérlés, közvetlen befecskendezés, BMC levegőbeömlő rendszer szűrővel

Hengerek száma: 4

Szelepek száma: 16

Hengerűrtartalom: 1742 cm3

Teljesítmény: 296 LE (fordulatszám: 6500 1/min)

Forgatónyomaték: 602 Nm

 

Erőátvitel: hátsókerékhajtás, 6 sebességes, kormányról kapcsolható Sadev szekvenciális váltó, Sadev korlátozott zárású differenciálmű

 

Felfüggesztés: elöl kettős keresztlengőkaros felfüggesztés, hátul többlengőkaros felfüggesztés, Extreme Racing Shox négyutas lengéscsillapítók, koaxiális tekercsrugók, állítható hasmagasság

 

Fékek:

Elöl: két darabból álló, alumínium középrésszel rendelkező Brembo belső hűtésű féktárcsák, átmérő 355 mm; négydugattyús alumínium féknyergek; 32 mm vastagságú fékbetétek

Hátul: két darabból álló, alumínium középrésszel rendelkező Brembo belső hűtésű féktárcsák, átmérő 320 mm; négydugattyús alumínium féknyergek; 28 mm vastagságú fékbetétek

Tandem főfékhenger

 

Kormányzás: elektromos rásegítésű fogasléces kormánymű

 

Kerekek:

Aszfalt: 8x18 collos OZ Racing alumínium felnik

 

Gumik:

Aszfalt: 225/45x18 gumik

 

Karosszéria: nagyszilárdságú acélból készült megerősített karosszéria, ahhoz több ponton rögzített biztonsági bukókeret. Acél ajtók, hátsó sárvédők, alumínium motorháztető, alumínium első sárvédők és csomagtérfedél, szénsálas kompozit belső ajtóborítások és keménytető, Lexan hátsó szélvédő. Módosított csomagtér a két pótkerék elhelyezhetősége érdekében. Sabelt hatpontos biztonsági övek

 

Méretek:

Hossz: 4054 mm

Szélesség: 1740 mm

Tengelytáv: 2309 mm

Nyomtáv elöl: 1496 mm

Nyomtáv hátul: 1503 mm

 

Súly: 1050 kg

Súlyeloszlás (elöl/hátul): 49/51 %

 

Andrew