Program a jövő ralibajnokaiért
A Nemzetközi Automobil Szövetség világméretű programot indít arra még az idén, hogy megtalálják a rali világbajnokok következő generációját. A Rally Star 2020 nyarán veszi kezdetét.
Annak érdekében, hogy a Rally Star elnevezésű program a lehető legelérhetőbb legyen, a 17 és 25 év közötti pilóták számítógépes játékra vagy az FIA által Motorkhanának elnevezett eseményre nevezhetnek.
A szisztéma a francia autósport szövetség Rallye Jeunes programján alapul, mely Sebastien Loeb és Sebastien Ogier karrierjének elindításában is segített. A Rally Star projektvezetője az a Jerome Roussel, aki a Rallye Jeunes kezdeti éveiben is szerepet vállalt. „A siker egyik kulcsa az volt, hogy a pilóták lehető legnagyobb mintáját adta” – mondta Roussel a francia programról. „A legnagyobb évben tízezer nevező volt. Franciaország minden részéről érkeztek ezek a pilóták, egy tizenöt eurós kis díjat fizettek, hogy nevezzenek a kezdő eseményre. A kezdő esemény hasonló volt, mint a Motorkhana.
Motorkhanának nevezzük, mivel Angliában úgy értjük a gymkhanát, mint aminek köze van a lovakhoz. Lényegében ez egy sor, a földre letett bóját jelent, amit a pilótáknak a lehető leggyorsabban kell megkerülni. A pilóták első mintájánál mindössze húsz másodpercre volt szükségünk, hogy megértsük, melyikük lesz elég jó ahhoz, hogy továbbjusson. Ez az, amit csinálni fogunk.”
Az FIA egy Rally Star eszköztárat fejleszt, amit száznegyvennégy nemzeti szövetségénél terjeszt el. „Száznegyven nemzeti szövetségünk van, ezek közül ötvenegy szervez nemzetközi raliversenyeket” – magyarázta Roussel. „Amit építünk, az egy eszköztár, ami meg fogja mutatni a helyi felügyelő testületeknek, hogy hogyan futtassanak le egy Rallye Jeunes stílusú kiválasztási folyamatot.
Ez útba fogja igazítani a nemzeti szövetségeket, hogy hogyan rendezzék meg a versenyt, hogyan futtassák, ha ekkora helyük van, mit csináljanak, amennyiben korlátozott területtel rendelkeznek. Elmagyarázza, hogy mennyi pályabíróra van szükség és hogy hogyan kell az esemény időmérő részét csinálni.
Ez egy elég egyszerű és elég gyors módja a potenciális pilóták első fordulójában a mintázásnak. Ahogyan elmondtuk, lényeges a nagy minta és hogy a lehető legtöbb fiatal férfi és hölgy kerüljön be – minél nagyobb a minta, annál nagyobb az esélyünk arra, hogy egy igazán jót találjunk.”
Mint ahogyan a Motorkhana esemény, a digitális jelleg is azt a célt szolgálja, hogy a nevezési korlát a lehető legalacsonyabban legyen. Az FIA egy virtuális kvalifikációs eseményt tervez Digital Motorsport néven, ahová két szinten lehet nevezni. Az emberek onnan is nevezhetnek, ahol játszanak, de egy szervezett szimulátoros eseményre is elmehetnek.
A figyelem egy része azon van, hogy találjanak egy pilótát Európán kívülről, miután Takamoto Katsuta az egyetlen ilyen világbajnoki résztvevő manapság. Az első fordulót követően a nemzeti szövetségeknek ki kell választaniuk a finalistáikat, akik a hat kontinentális döntő egyikébe jutnak. A régiók: Európa, Közel-Kelet és Észak-Afrika, Afrika, Ázsia-Óceánia, Észak-Amerika és Dél-Amerika. Ezekből a döntőkből hat versenyzőt, valamint egy női pilótát választanak, a jelöltek egy egyéves tesztelési és tréningprogramban vehetnek részt, miközben „hat-nyolc regionális és nemzeti raliversenyen versenyezhetnek Európában” egy Rally3-as versenygéppel. Ezek közül a versenyzők közül a négy legígéretesebb, köztük egy női pilóta kétéves programban részesül a junior világbajnokságon, és ha közülük nyeri valaki a sorozatot, a következő évben a WRC 3-ban indulhat, ahol R5-ös autókkal versengenek a résztvevők.
A kezdeti támogatás az FIA innovációs alapjától – melynek megnevezése FIA Innovation Fund (FIF) – érkezik a programhoz, az FIA azonban további partnereket és befektetőket keres, hogy fenntarthatóvá tegyék a Rally Start.
A Pirelli, mely a következő szezontól a rali világbajnokság kizárólagos gumiabroncs beszállítója lesz, valószínűleg részt vesz a programban, ami az általuk létrehozott Pirelli Star Driver sorozat modernizált változata. A Pirelli Star Driver sorozatnak Ott Tanak, a jelenlegi uralkodó világbajnok is résztvevője volt 2010-ben.
„Megnéztük mind a Rallye Jeunes-t, mind a Pirelli Star Driver-t és hogy mi az új az autósportok világában” – mondta el Yves Matton, az FIA rali igazgatója. „A dolgok keverékével rendelkezünk; összekapcsoltuk ezeket a jelen generációval, és globális relevanciát adtunk. A kiválasztási folyamatnak másnak kell lenni, ha Afrikába megyünk, Európába vagy Ázsiába, és ez az, amit csinálunk, magától értetődőbbé tesszük ezt.
Izgalmas ez, ez az első alkalom, hogy az FIA egy valódi globális tehetséggondozó programmal rendelkezik. A nemzeti szövetségeknek júniusban mutatjuk ezt be, aztán pedig dolgozunk, hogy a lehető leghamarabb meglegyen az első bevonás.”
Andrew