Get Adobe Flash player

Lassan csitulnak a kedélyek a Hyundai i20 R5 svédországi büntetése után

Andrea Adamo, a Hyundai Motorsport igazgatója tréfaként kezelte azokat az állításokat, miszerint a 2020-as Svéd Rally WRC 3-as kategóriáját megnyerő Hyundai i20 R5-ösnek teljesítménybeli előnye származott abból, hogy egy erőátviteli alkatrésze nem felelt meg a homologizációnak.

A világbajnokság második futamán Jari Huttunen bizonyult a legjobbnak a WRC 3-ban a dél-koreai márkával, a leintést követő technikai ellenőrzésen azonban több ponton is fennakadt autója.

Az egyik alkatrész a baloldali féltengely volt, melynek egyik mérete nagyobbnak bizonyult, mint a megengedett tűrés. A finn pilóta nem kapott büntetést, a Hyundai Motorsport Customer Racinget, a homologizáció kezdeményezőjét azonban tízezer euróra bírságolták, melyből ötezret felfüggesztettek. Amennyiben tizenkét hónapon belül hasonló természetű – a minőségbiztosítással kapcsolatos – kihágáson érik az R5-ös Hyundai-okat bármely világbajnoki futamon, akkor a maradék ötezer eurót is be kell fizetniük.

A döntés azok után született meg, hogy a versenyző képviselőjén, Rafal Wojcikon kívül meghallgatták Adamót, valamint a Hyundai Motorsport csapatvezetőjét, Alain Penasse-t is.

Noha február közepén zajlott a verseny, csaknem két hónappal a történtek után is hallható volt még zúgolódás a vetélytársak részéről az eset kezelését illetően. Adamo azonban szokásához híven egyenes volt, és kimondta a véleményét. „Marhaság ez” – kezdte. „Örvendetes részemről, hogy van az embereknek idejük leülni és gondolkodni ezeken a dolgokon. Hadd mondjam úgy: ha valami nagyobb, mint amilyennek lennie kellene, akkor az rendszerint nehezebb.

Néhány ember olyan ostoba. A helyzet nagyon egyszerű. A beszállítónk elkövetett egy hibát, amikor változtatott a gyártási terven, és alulbecsülte a rajzok tűrését. Őszintén szólva ellenőriznünk kellett volna belsőleg, de miután a beszállító egy közismert cég, megbíztunk a minőségi tanúsítványukban, amit nem kellett volna.

A valóságban volt a féltengelyeknek egy húsz darabos tétele, ami némileg nagyobb – egytized milliméterrel átmérőben – a homologizált méretek tűrését figyelembe véve. A versenyfelügyelők jogosan büntettek meg bennünket, mivel hibát követtünk el. Ennek azonban nem volt pozitív hatása az autó teljesítményére.

Ahogyan említettem, ez marhaság. Az azonban érdekes, hogy az emberek jobban nézik, hogy mit is csinál a Hyundai – ez azt mutatja, hogy fenyegetést jelentünk már.”

A technikai ellenőrök két másik Hyundai i20 R5-ösön is ellenőrizték a Svéd Rally leintését követően a féltengelyek méretét, azokat rendben találták.

Huttunen autóján ugyanakkor nem csak a féltengellyel akadt probléma, de a hátsó szárnnyal is, annak tartói ugyancsak kiestek a megadott mérethatárokból. A versenyző és a Hyundai Motorsport képviselői fotókon mutatták meg, hogy az eltérés a használatból eredően keletkezett. Elismerték ugyanakkor azt is, hogy tudják, egy verseny során minden szervizparkban ellenőrizniük kell az autó megadott mérési pontjait. Azt mindegyik fél elismerte, hogy a szárny mérete kívül esett a homologizációs tűréseken, a versenyfelügyelők pedig elfogadták, hogy ehhez az autó gyorsasági szakaszokon történt használata vezetett. Az ítélet szerint a csapatnak javítania kell a versenyek során történő ellenőrzéseket, aminek nyomatékosításául Huttunent ezer euróra bírságolták.


Andrew