Get Adobe Flash player

A tavaszra készül már a Pirelli

Miután sikeresen teljesítette a téli versenyeket, a Pirelli a 2021-es rali világbajnokság első aszfaltos megmérettetésére készül már.

Két forduló után az olasz gyártó rali aktivitásokért felelős vezetője, Terenzio Testoni elégedett azzal, ahogyan kizárólagos beszállítóként a Pirelli visszatért a rali világbajnokságba. A cég a World Rally Car-ok mellett a WRC 2-es, a WRC 3-as kategóriát és a junior világbajnokságot is ellátja gumiabroncsokkal.

„Nagyon boldogok vagyunk azzal, ahol állunk” – mondta el Testoni a havas, jeges körülmények között lezajlott Monte-Carlo Rallye-t és Arctic Rally Lapland-ot értékelve. „Mindkét verseny jól alakult, és ne felejtsük el, a téli körülmények miatt nem könnyű tökéletes tesztet véghezvinni a gumival, amikor nem lehetünk biztosak az időjárásban.

A Montén igazi kihívás volt megérteni, hogy hogyan fog az út változni az olvadó hó vagy a megfagyó eső tekintetében. Aztán Finnországban nagyon hideg körülmények között teszteltünk a csapatokkal, de amikor elkezdődött a verseny, csaknem 30 Celsius fokkal melegebb volt, mint némelyik teszten. Kihívást jelentettek a körülmények, a gumik azonban működtek, most pedig már várjuk az első aszfaltos versenyt, a Horvát Rally-t.”

A Zágráb központú futamon bevetésre kerül a P Zero lágy változata, ami az idénynyitón is szerepelt a kínálatban, mellette először lesz elérhető az aszfaltos abroncs kemény verziója, valamint a Pirelli esőgumija is, a Cinturato, ami a vizes körülményekre jelent megoldást.

 

Andrew

 

2021. március 29.