Get Adobe Flash player

Pumával támad az M-Sport Ford az új érában

Az M-Sport Ford World Rally Team bemutatta azt az autót, amivel részt fognak venni a rali világbajnokság izgalmas, 2022-ben útjára induló új korszakában. A típusválasztás a Pumára esett.

A Puma Rally1, aminek nyilvános bemutatkozására a 2021-es Goodwoodi Sebességfesztiválon kerül sor, a következő generációs raliautók hibridhajtásával rendelkezik, melyben a bajnokságokat nyert turbófeltöltéses, 1,6 literes EcoBoost belsőégésű benzinmotort gondmentesen kombinálták a száz kilowatt teljesítményű villanymotorral és a 3,9 kilowattórás akkumulátorral.

A figyelemfelhívó vonalvezetésű utcai Ford Puma kompakt szabadidőautó szórakoztató vezetési élményt kínál a vásárlók számára, az ebből készült új raliautó pedig azt is jelzi, hogy a Ford teljes mértékben elkötelezett az elektrifikáció irányába. A vállalat az év korábbi szakaszában bejelentette, hogy az európai személyautós kínálata száz százalékban képes lesz a zéró emisszióra 2026 közepéig a teljesen elektromos, illetve plug-in hibrid járművekkel, 2030-ra pedig áttérnek a teljesen elektromos autókra.

A Puma Rally1 prototípus elektrifikált teljesítményét a Goodwoodi Sebességfesztivál hegyifelfutóján mutatja be a csapat versenyzője, Adrien Fourmaux és tesztpilótája, Matthew Wilson, azt követően pedig fejlesztési autóként fog szolgálni a 2022-es szezon előtt.

„A Ford száz százalékosan elkötelezett az elektrifikált jövő mellett, a versenyzés heve pedig felelős sok olyan innovációért, ami megjelenik ma az utcai autókban” – mondta el Mark Rushbrook, a Ford Performance globális vezetője. „M-Sport Ford Puma Rally1 a hibrid hajtást végső teszt alá fogja helyezni, és bizonyítani fogja, hogy a technológia szenzációs teljesítmény leadására képes.”

Az M-Sport Ford az év korábbi részében jelentette be, hogy három évre elkötelezi magát a globális ralisport csúcsszintjével, melyben bevezetésre kerül a hibrid technológia. A szofisztikált új plug-in hibridhajtás csúcsszintű teljesítményt fog biztosítani, emellett pedig tisztán elektromos hajtással tudnak a szakaszok között, a városokban és a szervizparkban haladni a versenygépek.

A Puma Rally1 hibridrendszere hasonló elvek szerint működik, mint a Puma EcoBoost Hybrid utcai autóé. A hajtásrendszer a fékezés során felszabaduló energiát begyűjti, ami eltárolásra kerül az akkumulátorban, majd meg tudja hajtani a villanymotort. A megoldás javítja az utcai autó üzemanyag hatékonyságát, illetve teljesítménybeli rásegítést is biztosíthat – a Puma Rally1 esetében a száz kilowattos teljesítmény a versenyben többször is felhasználható három másodpercig.

Mint ahogyan a Ford utcai járműveiben található hibridrendszerek esetében, az akkumulátor itt is tölthető külső energiaforrásból a szakaszok közötti szervizpontokon. A feltöltés nagyjából huszonöt percet vesz igénybe. A kilencvenöt kilogrammos hibridrendszer folyadék- és levegőhűtésű, és egy ballisztikus erősségű házban kapott helyet, hogy ellenálljon a kőtörmelékeknek és baleset esetén a G erőknek.

Mindezek mellett a Rally1-es résztvevők a 2022-es szezontól kezdődően fosszilis anyagoktól mentes üzemanyagot fognak használni, a szintetikus és bio összetevők keverékéből álló üzemanyag száz százalékosan fenntartható lesz.

„A rali világbajnoki autók új korszaka a rali világbajnokság egyik legnagyobb eddigi technológiai előrelépése lesz” – nyilatkozta Malcolm Wilson, az M-Sport ügyvezető igazgatója. „A hibrid bevezetése azt jelenti, hogy az autók a valaha volt legerősebbek lesznek, miközben feltétlenül tükrözik az utcai változatuk hajtásrendszerét. A Pumára történő váltás nagyon izgalmas azzal, hogy a név rendelkezik már ralis örökséggel, az autó fantasztikusan néz ki, és alig várom már, hogy a híres Monte-Carlo Rallye rajtvonalán lássam 2022 kezdetén.

Ennek az új autónak a Goodwoodban történő bemutatása is nagyon különleges, lévén ez az egyik legikonikusabb esemény az autósport naptárban. Én és a teljes M-Sport várja már a Forddal történő nagyon sikeres együttműködés folytatását, hogy eredményeket hozhassunk és elöl tarthassuk a Fordot ebben az új és nagyon izgalmas korszakban.”

A Ford és az M-Sport partnerkapcsolata 1997-re nyúlik vissza, két egyéni és három gyártói címet nyertek ebben a felállásban a rali világbajnokságon, és több mint ezerötszáz szakaszgyőzelmet arattak. A Puma Rally1 a Fiesta WRC-t váltja, mely három koronát szerzett a 2017-es bevetésétől kezdődően.


Andrew

 

2021. július 8.