Get Adobe Flash player

Chris Williams az M-Sport technikai igazgatója

Eddig autófejlesztésekért volt felelős, a 2022-es évtől kezdve azonban az M-Sport minden technikai projektje Chris Williams felügyelete alá tartozik.

A szakember huszonöt éve tagja Malcolm Wilson csapatának, első nagyobb kaliberű munkája az N csoportos Ford Fiesta megtervezése volt 2005-ben, melyet egyedül hajtott végre. Az ST150 utcai változatának átalakításával egy belépő szintű raliautó született sokak számára. Williams négy évvel később az aktuális Fiesta R2-es változatát fejlesztette ki, 2013-ban pedig az R5-ös modell következett. Az autó – mely kategóriájának első képviselője volt – 956 győzelmet aratott ezidáig.

A Ford Fiesta RS WRC 2015-ös továbbfejlesztésével ért fel a mérnök a csúcskategóriába, amit két évvel később a Ford Fiesta WRC sikerei koronáztak meg, hiszen az a gép rögtön 2017-ben megnyerte az egyéni és a márka világbajnoki címet is.

„Nagy köszönetet szeretnék kifejezni Malcolm felé a belém vetett folyamatos bizalmáért és a sok lehetőségért, hogy projekteket vezethettem az évek során, az első autóprojektemtől, az N csoportos Fiesta ST-től kezdve egészen a mai napig és a Puma Hybrid Rally1-ig” – mondta el Williams.

„Egy kiváltság megkapni a lehetőséget arra, hogy a teljes technikai csapatot vezethessem, főleg egy olyan időszakban, amikor olyan jelentős változást fogunk látni a szeretett sportunkban. Egy innovatív, elkötelezett és elszánt mérnökökből és tervezőkből álló kis csapattal rendelkezünk, és megtiszteltetés számomra, hogy segíthetem, irányíthatom és támogathatom őket, hogy olyan autókat hozzanak létre, melyek az autósport legfelsőbb szintjein versenyeznek és győznek.”

„Chris volt a felelőse számos sikeres projektnek az M-Sportnál, és az ő elkötelezettsége és elszántsága nélkül nem lennénk abban a pozícióban, ahol ma vagyunk” – nyilatkozta Wilson. „A versenyautói bizonyított pályaeredményeivel értelmet nyert, hogy a technikai igazgatói szerepbe lép és felügyeli az üzlet minden mérnöki aspektusát.

Nem csak a Puma Rally1 Hybrid monte-carlói bemutatkozását várom, ahol biztos vagyok benne, hogy úgy fog teljesíteni, ahogyan azt várjuk, de azt is, hogy Chris és a csapata milyen más projekteket fognak fejleszteni, hogy a jövőbe vigyék az M-Sportot.”

Williams Christian Loriaux-t váltja a technikai igazgatói pozícióban, aki májusban fogadott el konzultációs szerepet a Hyundai Motorsportnál a koreai gyártó i20 Rally1-es autójának fejlesztésében.

 

Andrew

 

2022. január 3.