Get Adobe Flash player

Opel Adam Rally Cup

Miután a németen kívül a fontos európai piacok is erős érdeklődést mutatnak a rali iránt, az Opel újra elkötelezi magát a ralisporttal, és megcélozza Európa gyorsasági szakaszait.

Ezt segíti az is, hogy az FIA olyan előírásokat dolgozott ki, melyek a fiatal versenyzők számára belépési és előrelépési lehetőset biztosítanak. Az új Opel Adam rali változata nagyrészt az R2-es kategóriára vonatkozó előírások szerint készült, azt 2013-ban vetik be. Az ADAC Rally Masters sorozatán belül ezek az ügyfélautók az ADAC Opel Rally Cup-ban fognak versenyezni, ami egy márkakupát takar. Csábító lehet, hogy a legjobbak pénzdíjban részesülnek majd. A fiatalok, azaz a 27 év alatti versenyzők számára junior rally néven külön pontversenyt írnak ki. Az összetett győztes a következő szezonban külön támogatásban fog részesülni.

Az Opel Adam Rally Cup egy elsőkerékhajtású versenyautó, melyet 1,6 literes, 145 lóerős szívómotor hajt. A 25 ezer euróba kerülő autót az Opel december elején fogja bemutatni az Esseni motor Show-n.

Az Opel az ADAC (Német Autóklub) személyében olyan szövetségest talált, akinek hasonló elképzelése van az utánpótlás neveléssel kapcsolatban. Az ADAC a közös projektet szervezeti infrastruktúrájával és motorsport tapasztalatával segíti.

Az Opel 2016-ig tartó stratégiát dolgozott ki, a moduláris programban a versenyzők az ADAC Opel Rally Cup-ban kezdve eljuthatnak egészen a nemzetközi szintig. A négy fázis első két eleméhez az Adam-et használják, elsőként a Cup-ot, 2014-től pedig az Adam R2-es változatát. Ezzel együtt érkezhet az új Opel Corsából készülő R3-as, majd 2015-ben az R5-ös autó. 

Műszaki adatok

 

Motor: ECOTEC, 1,6 literes négyhengeres szívómotor, változó szelepvezérlés, Bosch motorfelügyelet

Hengerek száma: 4

Szelepek száma: 16

Hengerűrtartalom: 1600 ccm

Teljesítmény: 145 LE (fordulatszám: 6500 1/min)

Forgatónyomaték: 160 Nm (fordulatszám: 4700 1/min)

 

Erőátvitel: elsőkerékhajtás, Sadev 5 sebességes kézi kapcsolású szekvenciális váltó, önzáró differenciálmű

 

Felfüggesztés: McPherson rendszerű felfüggesztés elöl. Reiger lengéscsillapítók 

 

Fékek:

Elöl: Brembo négydugattyús féknyergek, belső hűtésű féktárcsák, átmérő aszfalton 305 mm, murván 278 mm

Hátul: tárcsafék, átmérő 264 mm

Hidraulikus kézifék

 

Kormányzás: elektrohidraulikus szervókormány

 

Kerekek:

Aszfalt: 6,5x16 collos EVO Corse felnik

Murva: 6x15 collos EVO Corse felnik

 

Karosszéria: önhordó karosszéria, ahhoz több ponton rögzített biztonsági bukókeret. Motor és üzemanyagtartály védelem. HANS kompatibilis Sparco kagylóülések

 

Méretek:

Hossz: 3698 mm

Szélesség: 1720 mm

Magasság: 1442 mm (aszfalt beállításokkal)

Tengelytáv: 2310 mm

Súly: 1030 kg 

Andrew