Fordulatos Rally Hungary Tempestini győzelemmel
A 2024-es Rally Hungary összefoglalója
A toyotások balszerencséje után Simone Tempestini első Európa-bajnoki futamgyőzelmét aratta Magyarországon, Csomós Miklósnak pedig a címvédő defektjével nyílt meg az út a dobogós helyezéshez. Közéjük az a Mathieu Franceschi állhatott a pódium második fokára, aki a legtöbb különpróbát nyerte a viadal folyamán, ugyanakkor egy borulást is bemutatott.
A Rally Hungary a sorozat promoterének kérésére Nyíregyházáról Veszprémbe költözött – ennek megfelelően talajváltás is történt, az eddigi aszfaltos burkolatról murvára váltott –, és az őszi időpontról tavaszra került, így hazánk fél éven belül immár a másodszor látta vendégül a mezőnyt a keretén belül.
Idénynyitó lévén a több mint százkilencven versenykilométert magába foglaló viadalra mindenki nevezett, aki 2024-ben főszereplője szándékozik lenni az Európa-bajnokságnak. Közülük Mads Ostberg már a rajt előtt kiszállt, a norvég pilóta megbetegedett ugyanis. Jól kezdtek viszont a Rally2-es kategória újoncát, a Toyota GR Yaris Rally2-t választó versenyzők. Bár Mikko Heikkila nem nyert egy gyorsaságit sem az első teljes napon, mindegyiken ott volt az élmezőnyben, a kiegyensúlyozott teljesítmény pedig azt jelentette, hogy a szombati napot az élen zárta. A márkatárs Martins Sesks a második kör elején Heikkila elé került, az utolsó, várpalotai szakaszon viszont defektet kapott, és bár nem vesztett sok időt, visszacsúszott a második pozícióba. A lett versenyző hátránya ekkor alig volt több két másodpercnél finn riválisához képest. Őt négy szekundummal követte Simone Tempestini. A Skoda Fabia RS Rally2 volánja mögött helyet foglaló román pilóta délelőtt nyert egy szakaszt, és onnantól biztosan őrizte a dobogós pozíciót.
Hayden Paddon a pénteki kvalifikáción mindössze a tizedik időt autózta a Hyundai i20 N Rally2 nyergében, a rossz rajtpozíció pedig természetesen kihatott az új-zélandi versenyző szombati napjára. Az Európa-bajnoki címvédő harmadiknál jobb szakaszeredményt nem tudott felmutatni, de még így is negyedikként várhatta a folytatást, és a tizenkét másodperces hátránnyal a győzelem sem tűnt elérhetetlennek. A kvalifikációt megnyerte, aztán a péntek esti királyszentistváni szuperspeciál első féktávján rögtön túlcsúszott Mikolaj Marczyk, aki szombaton helyenként óvatos volt, helyenként pedig saját bevallása szerint lassú. Az RS Skodával rajthoz álló lengyel az ötödik helyről várhatta a folytatást.
Csomós Miklós az első kör végén nyerte meg a várpalotai szakaszt annak ellenére, hogy defekttel ért célba. Délután a Kislőtéren elkövetett a hazaiak kedvence több hibát is, de elmondta, egész nap nem volt helye a „Mixi style”-nak. A Skoda Fabia Rally2 evóval versenyző pilóta hátránya fél percen belül volt a zárónap előtt. Mathieu Franceschi megnyerte a szombati első, hegyesdi különpróbát, a Kislőtéren azonban felborult, amivel csaknem egy percet vesztett. A skodás franciának nem szegte kedvét az incidens, a tizedik pozícióból két délutáni szakaszgyőzelemmel a hetedikig jött előre. A pályák állapotára és a nem tökéletesre sikerült itinerre panaszkodó Erik Cais foglalta el szombaton este a nyolcadik helyet, a szintén RS Fabiát hajtó Andrea Mabellini a kilencediket, a legjobb tízet pedig Jon Armstrong zárta Ford Fiesta Rally2-esével. A pontszerző zónában Ranga Péter, Simon Wagner, Philip Allen, Filip Mares és László Martin tartózkodott ekkor.
Az esélyesek közül ezen a napon mindössze Efren Llarenának kellett feladnia a küzdelmet, a 2022-es Európa-bajnok autójának a hűtőrendszere a Kislőtéren egy alattomos bukkanó után sérült meg. A vasárnapi versenynap több áldozatot követelt. Heikkila megnyerte az első két szakaszt, a Nagylőtéren azonban a Toyota bal első felnije eltörött, és elszállt a kerék, vele együtt a finn pilóta győzelmi reményei. Sesks, aki időközben visszacsúszott a negyedik pozícióba, megnyerte ezt a különpróbát, és az élen találta magát ismét. A második kör elején feltornázta előnyét hét másodpercre, de az utolsó előtti gyorsaságin, Tésen elég volt egy apró hiba, és kiszakadt a bal hátsó futómű. A toyotások tehát nem tudták győzelemre váltani remek tempójukat.
Tempestini kihasználta a lehetőséget, az utolsó előtti különpróbát megnyerve az élre állt, a Power Stage-en pedig – jóllehet tizennégy szekundummal volt lassabb a szakaszgyőztestől – nem engedte ki a kezéből a futamgyőzelmet. A román pilóta első Európa-bajnoki futamgyőzelmének örülhetett. A márkatárs Franceschi mindenkinél több, összesen öt részsikert könyvelhetett el a hétvége folyamán, a nagylőtéri 18,5 kilométeres Power Stage-en tizenegy másodperccel volt gyorsabb a második helyezettnél is, a tempója azonban a második helyezéshez volt elég a szombati borulás miatt. A skodás dobogót a hazai közönség legnagyobb örömére Csomós tette teljessé.
Paddon délelőtt felküzdötte magát a dobogóra, délután már a második helyen állt, a befejező különpróbán azonban defektet kapott, amivel csaknem egy percet vesztett. Az Európa-bajnoki címvédő ezzel a balszerencsével végül negyedikként látta meg a célt. Ötödikként Cais-t intették le, a hatodik helyet pedig a vasárnap három defektet is összeszedő Marczyk szerezte meg. Őket Mabellini, Armstrong, Wagner és Mares követte a legjobb tízben, a további pontszerző helyeken pedig Vladas Jurkevicius, Turán Frigyes, László Martin, Giacomo Costenaro és Klausz Kristóf zárt.
Az ERC3-ba és vele együtt az M-Sport Fiesta Rally3 Trophy-ba mindössze négy nevezés érkezett. Filip Kohn semmi kétséget sem hagyott ezekben a kategóriákban a végeredményt illetően, Ford Fiesta Rally3-asával minden szakaszt megnyert, a célba pedig ötperces előnnyel érkezett. A második helyet Igor Widlak, a harmadikat Martin Ravenscak szerezte meg.
A juniorok között Max McRae az első nap második felében vette át a vezetést, amit a célig meg is tartott. Alister fia, a legendás Colin unokaöccse a Peugeot 208 Rally4-esével több mint másfél perces előnnyel nyerte a fiatalok küzdelmeit. A versenyt Vaher Jaspar kezdte a legjobban Ford Fiesta Rally4-esének nyergében, szombaton délután a Kislőtéren azonban defektet kapott, amivel csaknem három percet vesztett. Az észt fiú ezt követően folyamatosan csökkentette lemaradását McRae-vel szemben, a harmadikról a második pozícióba lépett elő, és ez lett a végállomás számára. A bronzos pozíciót Mille Johansson szerezte meg Opel Corsa Rally4-esével, aki az utolsó különpróbán előzte meg Aoife Raftery-t. A fiatal hölgy így is a negyedik helyen végzett a tizenhét fős mezőnyben, amiből tízen értek célba.
Az ERC4-es küzdelmeket is McRae nyerte. Itt Bertalan Márton végzett mögötte szintén Peugeot-val, és Vaher örülhetett a bronzos koszorúnak.
A magyar bajnoki értékelést Csomós nyerte Turán és László előtt. Őket Klausz, Tóth Tibor és Német Gábor követte. A kétkerékhajtású autók mezőnyében Bertalan végzett az élen – aki nem mellesleg az abszolút értékelés nyolcadik helyét foglalta el –, mellé a dobogóra Kerék Balázs, valamint Határ Attila állhatott. A Peugeot Kupa – aminek a mezőnyét a Kislőtér ominózus ugratója tizedelte meg szombaton – Kerék győzelmével zárult, a második Határ lett, a harmadik pedig Viszló Csaba. Az ORC értékelésben Marozsi Zsolt bizonyult a leggyorsabbnak egy Hyundai i20 Protóval, másodikként Hulmann Gábor futott be egy Lada volánja mögött, harmadikként pedig a mitsubishis Balla Tamást intette le a kockás zászló.
Eredmények
5. Rally Hungary
A 8 futamos Európa-bajnokság 1. versenye – Veszprém – 2024. április 12-14.
1. Simone Tempestini/Sergiu Itu ROU/ROU Skoda Fabia RS Rally2 1ó 52p 50,4mp
2. Mathieu Franceschi/Andy Malfoy FRA/FRA Skoda Fabia RS Rally2 +17mp
3. Csomós Miklós/Nagy Attila HUN/HUN Skoda Fabia Rally2 evo +29,9mp
4. Hayden Paddon/John Kennard NZL/NZL Hyundai i20 N Rally2 +44,5mp
5. Erik Cais/Bacigál Igor CZE/SVK Skoda Fabia RS Rally2 +1p 44mp
6. Mikolaj Marczyk/Szymon Gospodarczyk POL/POL Skoda Fabia RS Rally2 +1p 59,3mp
7. Andrea Mabellini/Virginia Lenzi ITA/ITA Skoda Fabia RS Rally2 +2p 12,6mp
8. John Armstrong/Eoin Treacy IRL/IRL Ford Fiesta Rally2 +4p 44,5mp
9. Simon Wagner/Gerald Winter AUT/AUT Skoda Fabia RS Rally2 +3p 49,1mp
10. Filip Mares/Radovan Bucha CZE/CZE Toyota GR Yaris Rally2 +4p 10,9mp
Szakaszgyőzelmek: Franceschi: 5, Heikkilä: 2, Sesks: 2, Tempestini: 2, Cais: 1, Csomós: 1
Andrew
2024.04.14.