Get Adobe Flash player

A Citroen finn sikerének titka

A Citroen Total World Rally Team technikai igazgatója, Xavier Mestelan-Pinon a DS3 WRC Finn Rally-n mutatott dominanciájának okát az autó forradalmi futóművében látja.

Sebastien Loeb a szupergyors finn pályákon immár harmadik győzelmét aratta a múlt hétvégén, 6,1 másodperccel megelőzve csapattársát, a hazai környezetben versenyző Mikko Hirvonent.

A brit Motorsport News-nak adott interjúban Mestelan-Pinon a következőket árulta el: „Teljesen átalakítottuk a lengéscsillapítókat. A 11 év alatt nem volt még ekkora változtatás rajtuk, ez az első alkalom, hogy egy Citroen World Rally Car így fut. Máshogyan működött a Xsarában, a C4-ben és az eddigi DS3-ban.”

„Egészen idáig az olajtartály a lengéscsillapító tetején volt, most annak az alsó részére raktuk át” – folytatta. „Egy évig dolgoztunk ezen, és köszönetet kell mondanom Mikkónak amiatt, hogy ilyen újdonságokkal rukkolunk elő, hiszen ő más megközelítéssel nézi a dolgokat, jó ötletei vannak. Számunkra ez egy teljesen új megoldás, valami, amit a Citroen Racing saját maga fejlesztett.”

Ugyan sem Hirvonen, sem Loeb nem volt hajlandó arról nyilatkozni, hogy miként javult az új lengéscsillapítókkal a DS3 WRC kezelhetősége, mindketten dicsérték a francia csapat erőfeszítéseit, ahol beépítettek egy új, murvás utakra szánt hátsó lengőkart is az autóba.

„Általában a Citroen a Ford mögött szokott lenni Finnországban gyorsasági szakaszonként egy másodperccel, de ez most fordítva történt. Igen, örülünk ennek!” – tette hozzá Mestelan-Pinon, aki megerősítette azt is, hogy az új lengéscsillapítók aszfaltos versenyekre szánt változata is fejlesztés alatt van.

 

Fotó: www.wrc.com

 

Andrew

 

2012. augusztus 11.