Get Adobe Flash player

A strapabíróság a kulcsa a gyors Fordoknak

 

Martin Holmes gondolatai

 

Különleges dolog történt a 2012-es Akropolisz Rally tizenkettedik gyorsaságijának céljában, mikor Sebastien Loeb bevallotta, padlógázon teljesítette a szakaszt, azonban a Ford csapat mindkét autója így is gyorsabbnak bizonyult.

A Fiesták a 2011-es Wales Rally GB óta az élen állni tudtak mind a hét világbajnoki futamukon, ugyanakkor ebben az időszakban két saját erőből szerzett és egy megörökölt győzelmet tudtak aratni csupán.

Adja magát a kérdés, teljesen versenyképes-e a Fiesta a rivális DS3-mal szemben?

A sofőrök speciális kvalitásaitól függetlenül nagyon sok mindennek össze kell állni ahhoz, hogy egy autó bajnokságot tudjon nyerni. Görögországban mindenki arról beszélt, hogy a Ford ugyanolyan gyorsnak látszik, mint a Citroen, jóllehet a francia autó előnyben van a „globális” motorszabályok alapján a teljes mértékben a célfeladat szerint megalkotott erőforrásával.

A pilóták görögországi beszámolói szerint a Ford a kanyargósabb utakon tűnik gyorsabbnak, ami jobb futóműre utal, míg a Citroen a tempós részeken mutatkozik fürgébbek, sugallván, hogy még mindig erősebb a motorja. A részidők arra is utalnak, hogy a Citroenek a lassú felfelékben előnyben vannak, mivel a laza talajú szűk kanyarokból kigyorsítva nagyobb tapadással rendelkeznek. A Citroennek évek óta jobb a tapadása, mint a Fordnak, ami a gyorsasági szakaszok teljesítése folyamán kedvezőbb gumikopást, így konzisztensebb gumiteljesítményt eredményez.

Hagyományosan Görögország ad otthont a legdurvább rali világbajnoki futamnak. A pilóták padlógázas taktikája arra utal, hogy a Ford erőssége a strapabíróság. Az utóbbi időszakban a Fiesta felfüggesztésével kapcsolatos fejlesztések alapján ezek az autók erősebbnek mutatkoznak, miután az év elején új segédkeretet, mostanság pedig további fejlesztéseket kapott a futómű, ráadásul mindez kiegészül a Portugáliában bevetett új váltóáttételezéssel is.

Az M-Sport technikai igazgatója, Christian Loriaux is megerősíti ezt: „Új, megerősített lengőkart homologizáltunk, melyeket a Castrol autókon Görögországban használtunk először. A pilótáink sebességéből adódóan túl sok kővel találkoznak, emiatt erősítettük meg a felfüggesztést.”

A Ford fejlesztései egy új kereszttartóval kezdődtek idén, melyet Monte-Carlóban vetettek be januárban. A hercegségben erre még nem lett volna szükség, miután azt murvára szánták inkább. Portugáliában aztán új váltóáttételeket szereltek az autókba.

Loriaux erről a következőket árulta el: „Kétfajta váltóáttételezésünk lehet. A kocsi megszületése óta egyet homologizáltunk mindeddig, tehát ez a második. Most a kettő közül választhatunk. Ez az új opció jobb murvára, de az aszfalt ralikon továbbra is a régi áttételezést használjuk.”

Érdekesség, hogy ez az opció nem csak a World Rally Car-ok, de az RRC-k (a 30 milliméteres szűkítővel ellátott S2000-es változat) számára is elérhető, ugyanakkor nem az RRC-ket szem előtt tartva született. Loriaux úgy gondolja, a Ford utóbbi versenyeken mutatott tempója csak részben köszönhető a váltóáttételek módosításának, rámutatva hogy a Ford ebben az évben mindenhol versenyképes volt, már azelőtt is, hogy bevetették volna az új áttételezést.

Mind a Citroen, mind a Ford kimagasló megbízhatósággal rendelkezik. „Ebben az évben a Ford egyetlen előre nem látott problémája Sordo generátorhibája volt. Több autón is görbültek el a lengőkarok, de sok autóval nem történt ilyen. Általában akkor van baj a lengőkarokkal, amikor nagy ütés éri őket.

Mielőtt elutaztunk Mexikóba, elmentünk Petterrel egy nagyon rossz állapotban lévő murvás tesztpályára, ahol elmondta, úgy érzi, a Fiesta elpusztíthatatlan, felét sem tudta volna megcsinálni a Citroennel (a korábban általa használt DS3-mal), mint amit most a Fiestával megtesz.”

A gyári és a privát Fiesták elképesztően megbízhatónak tűnnek. A Mads Ostberg által használt (5-ös karosszériaszámú) autónak az Akropolisz Rally volt a tizenhatodik világbajnoki futama. Nem lehet ez alapján azt mondani, hogy a Fiesta túlméretezett?

„Igen, mondhatnánk, nemde?”

 

Forrás: www.GPweek.com, 2012. június 4.

 

Andrew