Get Adobe Flash player

Hírek: Prodrive - A Prodrive tereprali autót fejleszt

 

A Prodrive tereprali autót fejleszt

 

A Prodrive megerősítette, dolgoznak azon, hogy rajthoz álljanak a 2015-ös Dakar Rally-n.

A brit cég elkezdte már az előkészítő munkálatokat, de azt még nem tudni, hogy egyedi építésű buggy-t fognak építeni, vagy egy autógyár is a projekt mögé áll-e.

A Prodrive szakemberei idén januárban jelen voltak a dél-amerikai versenyen a célból, hogy tanulmányozzák, mi az, amit figyelembe kell venni első tereprali autójuk megépítésekor.

Richard Taylor üzletfejlesztési igazgató a következőket árulta el: „Nagyon sok vizsgálatot végeztünk már a projekttel kapcsolatban, ami nagyon érdekes számunkra. Megbeszéléseket folytatunk az autógyárakkal arról, hogy mivel is foglalkozunk, emiatt nem döntöttünk még, hogy milyen utat válasszunk. Ez nem az, amivel rohannunk kellene, ezért is tekintünk 2015-re, nem pedig a következő esztendőre. A jövő évi eseményhez készen kellene lennünk az autóval a november végi szállításra, ami nem ésszerű.”

Taylor arról is beszélt, hogy a következő szezonban felgyorsítják a felkészülést a 2015. januári megmérettetésre.

„Az, hogy teszteljünk egy ilyen eseményre, ugyanolyan fontos, mint hogy a Dakar előtt részt vegyünk felkészülési versenyeken. Az is lényeges, hogy a teszteket a megfelelő körülmények között végezzük. Azért küldtük el az embereinket a versenyre, mert akartuk látni, hogyan zajlik az, hogyan dolgoznak a csapatok.”

Taylor hozzátette, bár a Prodrive korábban nem épített még autót a Dakar Rally-ra, a csapat számos tagja közreműködött már az eseményen. „És ne feledjük – tette hozzá –, a Prodrive ralisporttal kapcsolatos munkája a Közel-Keleten kezdődött huszonhét évvel ezelőtt.”

 

Andrew

 

2013. május 17.