Get Adobe Flash player

Ogier, Ogier és harmadszor is Ogier - Oldal 2

 

Szombatra hat gyorsasági volt a penzum, három délelőtt, ugyanazon három délután. Számunkra szoros volt a beosztás, hiszen négy szakaszt is beterveztünk (amit végül sikeresen abszolváltunk is). Az elsőn előttünk már nem jött el az eddig tündöklő Sordo és a fordos Neuville sem. Kifejezetten sajnáltuk mindkét versenyző kiesését, akik egy-egy kisebb vezetéstechnikai probléma miatt adták fel a szombati napot. A többiek tekintetében a sorrend nem változott a nap folyamán. A napot a Volkswagen uralta, mindegyik gyorsaságit a Volkswagen Motorsport pilótái nyertek. Estére a látványosan közlekedő Latvalának már 34 másodperc volt a lemaradása a magát még mindig gyengének érző, de a vezetésén ez nem mutatkozó Ogier-vel szemben, Hirvonen pedig percen kívül volt.

Érdekesebben alakult a kisebb kategóriák küzdelme. A WRC 2-ben Lappi – akiről a finnek azt mondják, az Istennél is gyorsabb– érinthetetlen volt, nagy jövő áll a srác előtt, a többiek viszont csetlettek-botlottal. Az előző napi defektmizéria után visszaálló Kubicának, aki mellesleg piszok gyors murván is, ezúttal váltógondjai akadtak, az M-Sport támogatását élvező Elfyn Evans pedig hajtásproblémák miatt adta fel a küzdelmet.

A WRC 3-as csatározásokat a Citroen Top Driver versenyzői uralták, közöttük a tapasztalatával jócskán kitűnő Bryan Bouffier vezetett. Meg kell említeni még három nevet, a fiatalokra, Keith Croninra, Alaister Fischerre és Sebastien Chardonnet-re nagy jövő várhat még. Bár csak a nyitó napon láttuk a teljes mezőnyüket, a WRC 2-esektől kicsit nagyobb műsort vártam a hétvége során, ami viszont ellensúlyozták a fentebb említett citroenesek.

Az idén ismét Junior WRC néven futó, a WRC Academy Ford Fiesta R2-eseit öröklő sorozat 2013-as szezonja Portugáliában vette kezdetét, amit a várakozásoknak megfelelően a Svéd Rally-n oroszlánkörmeit egy WRC-vel mutogató Pontus Tidemand nyert. Mögötte két spanyol, Jose Antonio Suarez és Yeray Lemes tették teljessé a dobogót.