Get Adobe Flash player

Vissza a jövőbe

A Hyundai visszatér

 

A rali világbajnokság izgalmas időszakát éli, ami hosszú idő után végre egy jó hír. A Volkswagen után a Hyundai is csatlakozik a sorozathoz, a dél-koreai autógyár 2014 januárjában a Monte-Carlo Rallye-n jelenik meg gyári csapatával. A Hyundai néhány szezonon keresztül része volt a világbajnokságnak egészen 2003-ig. Most visszatérnek, új menedzsmenttel, ezúttal már valódi gyári csapattal, nem pedig külsős projekt formájában vesznek részt, mint ahogyan azt korábban tették.

A röpke bemutató után, mely a Párizsi Motor Show-n történt 2012 szeptemberében, ahol még az i20-as modell Koreában fejlesztett prototípusát állították ki, figyelemre méltó átalakulás ment végbe mind az autó, mind az új csapat felállást tekintve. 2013. március 5-én a Genfi Motor Show-n a Hyundai leleplezte a prototípus jelentősen átalakított változatát is és bejelentette, a teljes struktúra és üzemeltetés alapvető változásokon esett át. És mindez jó irányban történt!

A genfi események előtti tíz hétben a Hyundai korábbi rali tevékenységében is közreműködő GH Choi, a Hyundai Motorsport GmbH elnöke igencsak elfoglalt ember volt. Új igazgatót nevezett ki, a csapat számos kulcspozíciójába igazolt le munkatársakat, majd megadta a lehetőséget új alakulata számára, hogy beszéljenek a jövőre vonatkozó ambiciózus terveikről.

A Hyundai Motorsport igazgatói posztját a rali világbajnokságon nagy tapasztalatokkal bíró Michel Nandan kapta meg.

- Miért most, miért éppen a rali világbajnokság?

- A projekt célja, hogy ne csak az i20-as modellnek, de a Hyundai márkának a fényét is emeljük. Azért akartak visszajönni, mert a rali világbajnokság egy olyan forma, ahol a versenyautó közel áll az utcai autóhoz. A többi típussal, köztük a Velosterrel szemben az i20-at, mint alapmodellt preferálták, mivel ennek a méretei megfelelőek egy raliautóhoz, valamint ez tartozik abba a piaci szegmensbe, amit a másik gyártók által épített rivális WRC-k képviselnek. Január 1-ig nem igazán voltam része a tevékenységnek, de meglepődtem, hogy Koreában mekkora munkát végeztek el addigra. Mr. GH Choi nevezett ki, aki emlékezett rám a korábbi időszakomból, főként akkoriból, mikor a Peugeot-nak dolgoztam. Bár szorosan részt vettem a Toyota, a Peugeot és a Suzuki WRC-s munkáiban is, ez egy érdekes és izgalmas kihívás számomra, mivel most a teljes Hyundai Motorsport osztályért én vagyok a felelős, amibe az is beleértendő, hogy fel kell állítani a Hyundai Motorsport GmbH németországi működését.

- Az i20 WRC előkészületi munkái hol tartottak az érkezésed előtt?

- Két prototípust fejlesztettek addig. A munkánk most az, hogy tovább javítsuk a WRC prototípus autókat, ezzel egy időben felállítsuk a versenyrészleg központját Németországban. A koreai R&D központban elvégzett munka folytatódik, mivel a WRC egy teljesen új, a globális motorszabályok szerint épített erőforrást fog használni. Mi vesszük majd át itt Németországban a motortuningolási feladatokat. A Hyundai rendelkezik már tapasztalatokkal az utcai autók direkt befecskendezésével kapcsolatban. Annak, hogy az i20 WRC a globális motorszabály szerint épített hajtóművet fog használni, az az oka, hogy a Hyundai nem rendelkezik a WRC számára megfelelő sorozatgyártású erőforrással. A kezdeti teszteket egy átalakított sorozatgyártású hajtóművel végezzük, amíg az új motor készen nem lesz. A beszállítókat tekintve az Xtrac-től érkezik az erőátvitel, a felfüggesztés és más egységek beszállítóival még folynak a tárgyalások.

- Ahhoz, hogy az autó a 2014-es szezon kezdetére versenykész legyen, elég rövid az idő!

- Az időkeret valóban szűkös. Nagyratörő a Hyundai döntése, hogy a teljes 2014-es világbajnokságon részt vegyen, figyelembe véve azt is, hogy ez egy tanulóév lesz, ami lehetővé teszi számunkra, hogy fejlődhessünk a következő esztendőre. Tennünk kell a legjobbunkat az adott feltételek között. Azt is figyelembe kell venni, hogy emellett fel kell építenünk a csapatot, valamint be kell szereznünk minden szükséges berendezést is erre a célra.  Az eszközök tekintetében még mintegy 60-70 százalék az, amit be kell szereznünk, és azt reméljük, hogy németországi működésünket április végén, május elején meg tudjuk kezdeni. A célunk az, hogy a harmadik prototípus autó működőképes legyen 2013 közepére és hogy elkezdjük a tesztelését azonnal, amit aztán folytatnunk kell az év végéig.

- Mennyi, a korábbi rali világbajnoki részvétel alkalmával összegyűjtött tapasztalatot használt fel a Hyundai ennél a projektnél?

- Mások az előírások, így tulajdonképpen nulláról kezdtük, azt a munkát kivéve, amit az autón Koreában elvégeztek. A szabályok most egy nagy változást kivéve sokkal szigorúbbak, mint korábban voltak, mióta a Hyundai utoljára szerepelt a rali világbajnokságon. Ez az egy a motorokra vonatkozik, most engedélyezett a teljesen új motor tervezése. A globális motorszabály talán nem a legolcsóbb fejlesztési mód, de a realitás az, hogy manapság egyre bonyolultabb dolog egy versenymotor fejlesztése egy sorozatgyártású erőforrásból. A sorozatgyártású motorok fejlesztése több aspektusból az utcai használatot figyelembe véve történik. Vonatkozik ez a blokkra, a hengerfejre és így tovább. Ennek megfelelően egy erőforrás, amit kétszáz lóerőre terveztek, nem alkalmas mondjuk háromszáz lóerős teljesítmény elérésére. A globális motor jó lehetőséget ad arra, hogy elérjük azt a tartósságot, amit szeretnénk.

- A Hyundai Motorsport igazgatójaként milyen feladataid vannak a World Rally Car projekten kívül?

- Jelenleg semmi más. Száz százalékig a WRC-re, a gyári csapatra és a gyári autóra fókuszálunk. Ez a fő célunk, más tevékenységekről jelen pillanatban nem is szeretnénk beszélni. A döntés az, hogy a rali világbajnokságon vegyünk részt, így erre kell koncentrálnunk egyre inkább, mivel az idő rövid. Még csak nem is néztünk utána más kategóriákban történő tevékenységeknek, más lehetőségeknek, más csoportoknak vagy bármi másnak. Jelen pillanatban az ügyfélspecifikációra vagy ügyfélautóra sincs gondolat. Arra sincsenek tervek most, hogy márkakupát hozzunk létre vagy például R2-es autót csináljunk.

- Mi azzal a helyzet, hogy a WRC-vel szimultánban RRC fejlesszetek, amit a kisebb bajnokságokban lehetne használni?

- A következő évben az FIA szabályai változnak, nem lesz az RRC-re szükség, hogy WRC-t készíthessünk, így az egyetlen út, hogy WRC-t készítsünk és semmi mást, ami egy jó dolog. Az igaz, az FIA arra gondolt, hogy a szabályokkal rávegye az autógyárakat az RRC építésére is, de a valóságban csupán egyetlen előnye volt az RRC-nek, nevezetesen hogy egy második életet lehetett adni a használt World RallyCar-oknak. Az i20 WRC lesz az első olyan autó, ami kifejezetten a 2014-es World Rally Car szabályok szerint épül.

- Humán oldalon milyen új előrelépések történtek?

- Számos kulcspozíció került betöltésre. A főtervező Bertrand Vallat lesz, akivel korábban, a peugeot-s időkben dolgoztam, és akinek a gondjaira volt bízva a 207 S2000-es projekt. Az utóbbi időben a Peugeot 208 T16 fejlesztési munkáit vezette. A médiás csapatot Thomas Villette irányítja, aki régebben a Peugeot-nál és a Toyotánál dolgozott. A versenyzőket illetően vannak gondolatok a fejemben, de a lehetséges pilótákról a 2013-as év végéig nem fogunk beszélni. Természetesen szükségünk lesz tapasztalt versenyzőkre, ez a szempont nagyon fontos.

- Személyesen számodra a Toyotát, a Peugeot-t és a Suzukit követően ez már a negyedik rali világbajnoki csapat, ahol dolgozol. Az i20 WRC a korábbi fejlesztések klónja lesz, melyekért te voltál a felelős?

- Emlékezzünk arra, hogy a Hyundai-nál a felelősségi köröm sokkal átfogóbb, mint a korábbi gyáraknál. A mérnöki munka szempontjából minden autó különböző. A World Rally Car-ok több területen is kapcsolódnak az utcai autóhoz, így minden raliautó egyfajta kompromisszum, mivel figyelembe kell venni az előírásokat és az utcai autót is. Nem tudsz egy sikeres ötletet átvenni az egyik autóból a másikba. Nem mondhatod azt, hogy ezt megcsináltam ebben az autóban és működött, úgyhogy ezt kell csinálnom a következőben is. Amikor egy autót fejlesztünk, főleg a kocsi elejénél, az utcai autó adottságait kell figyelembe vennünk, nem csinálhatunk bármit, amit akarunk. A különböző autók különböző fejlesztéseket igényelnek.

- Ez a lépés a pályafutásod csúcspontja?

- Úgy gondolom, talán ez lesz az utolsó új tevékenység az autósport karrieremben.

 

Andrew