Büntetések a ralisportban - Megúszta a kizárást Solberg
Megúszta a kizárást Solberg
Akár ki is zárhatták volna Oliver Solberget a Róma Rally-ról, miután megszegte a verseny előtti tesztelésre vonatkozó korlátozásokat.
A rali és rallycross világbajnok Petter Solberg fia a 2020-as Európa-bajnokság nyitó fordulója előtt közvetlenül kétnapos teszten vett részt a Volkswagen Polo GTI R5-öst biztosító P.A. Racinggel Olaszországban.
Solbergék nem értesítették a futam szervezőit előzetesen a tesztelésre vonatkozó terveikről, amit a verseny kiegészítő szabályzatának 12.13-as pontja szerint meg kellett volna tenniük. Emellett a teszteléssel tölthető időt is túllépték, ami a versenyt vendégül látó országban a verseny előtti két hétben engedélyezett az Európa-bajnokság szabályai szerint, és egy napban van ez maximalizálva.
A Róma Rally versenyfelügyelői Solberg saját közösségi médiás posztjai alapján állapították meg a vádat, miszerint a fiatal pilóta két egymást követő napot is teszteléssel töltött.
A tesztelésre vonatkozó szabályok megszegése miatt Solberg felfüggesztett kizárásos büntetést kapott, ami azt jelentette, hogy rajthoz állhatott a versenyen. Amennyiben azonban a 2020-as szezon folyamán ismét megszegi az Európa-bajnokság tesztelésre vonatkozó előírásait, ki fogják zárni a kérdéses versenyről. A felfüggesztés a versenyző WRC 3-as szereplését tehát nem érinti.
A vétség miatt Solberget és navigátorát, Aaron Johnstont naponkénti háromezer eurós, tehát összességében hatezer eurós pénzbírsággal is sújtották.
„A versenyzők azt a magyarázatot adták, hogy nem voltak tisztában a vonatkozó előírásokkal” – olvasható a versenyfelügyelők jegyzőkönyvében. „Mindazonáltal, hogy a navigátor elolvasta az előírásokat, a verseny kiegészítő szabályzatának 12.13-as pontját nem olvasta el figyelmesen. A versenyzők elismerték, hogy ez hiba volt, és elnézést kértek vétségért.”
A versenyfelügyelők megjegyezték, hogy a felfüggesztett kizárásra azért volt szükség, hogy megakadályozzák, hogy a versenyzők megszegjék a szabályokat azért, hogy extra tesztkilométerekhez jussanak még pénzbüntetés ellenében is. „Egy, a futamok versenyrésze előtt elkövetett szabályszegést általánosságban nem kellene időbüntetéssel sújtani. Másrészt viszont nem lenne szabad az egy versenyző számára, hogy tesztnapokat ’vásároljon’ azzal csupán, hogy pénzbüntetést fizet. A versenyfelügyelőknek tiszta állásfoglalást kellett hozniuk, hogy a versenyzőnek mindig követnie kell az előírásokat, ennélfogva a valós verseny előtt is.”
Andrew
2020. augusztus 4.