A Renault 15-ös és 17-es típusai a párizsi autószalonon mutatkoztak be. A modellek azonos alapra épültek, de míg a 15-ös egy hagyományos coupé volt hatalmas üvegfelületeivel, a 17-es sokkal sportosabbnak mutatkozott a vaskos C oszlopával és a négy darab kerek fényszórójával. Műszaki szempontból nem sok újdonságot hoztak ezek a típusok, a 17-esbe a Renault 16-ból származó 1,6 literes 90 lóerős motor került.

A Renault az Alpine A110 fényes sikereit csúcsán, az első világbajnokság megnyerése után rögtön új kihívást keresett. Az Alpine versenyrészlegében az R17-et fogták tuningra, hogy az európai versenyeket vegyék célba és népszerűsítsék a modellt. A Gordini által felpiszkált motort kettő duplatorkú Weber karburátor etette, 11,5 kompresszióaránnyal és nagyszelepes hengerfejjel rendelkezett. A gyár állítása szerint 25 százalékkal sikerült a kocsi súlyát csökkenteni, miután az ajtókat, motorháztetőt, csomagtérfedelet üvegszálból készültre cserélték, műanyagok voltak az oldalablakok és természetesen a belső teret is „kicsontozták”. A gruppe 2-es gép második versenye a Press on Regardless Rally volt az Egyesült Államokban. A világbajnoki értékelésbe is beleszámító versenyen aztán kisebb meglepetés született, Jean-Luc Therier győzött a Renault 17 Gordinivel, Jean-Pierre Nicolas pedig egy ugyanilyen kocsival lett a harmadik. Számos Alpine-t megelőztek! Az R17 motorját aztán tovább „húzták”, Bosch benzinbefecskendezőt kapott. Egy évvel később növelték a hengerűrtartalmat, az 1,8-as erőforrás karburátorral 170, injektorral 200 lóerő leadására volt képes.

De hogy a Renault 17 Gordini miért nem lett sikeres mégsem? A futamok többségén nem tudta felvenni a versenyt az A110-zel, emiatt a Renault mégiscsak az Alpine mögé állt.

Műszaki adatok:

Homologizáció: 1972.10.01. (1641), 1974.04.01. (638), 1974.10.01. (1665), 1977.05.01. (5658)

Elrendezés: elöl hosszában elhelyezett motor

Erőátvitel: elsőkerékhajtású, 5 fokozatú sebességváltó

Fékek: elöl belső hűtésű, hátul tömör tárcsafékek

Hossz / szélesség / magasság: 4260 mm / 1630 mm / 1310 mm

Tengelytáv: 2440 mm

Súly: 980 kg

Motor:

Soros, 4 hengeres, hengerenként kétszelepes, oldalvezérelt szívómotor, benzinbefecskendezés

Hengerűrtartalom: 1774 ccm

Teljesítmény: 200 LE (fordulatszám: 7800 1/min)

Nem túl sikeres Renault Alpine-os korszaka után a Ferjáncz Attila – Iriczfalvi Ferenc is egy 17 Gordinibe ülhetett bele, amivel 1976-ban és 1977-ben is megszerezték a magyar bajnoki címet.

A kocsiról Ferjáncz a következőket mondta el Fekete Kálmán 130 méter zuhanás című könyvében:

„A 17-es Gordini luxusautó volt elődjéhez képest, mert felszerelték szervókormánnyal, így jóval kisebb erő kellett a kormányzáshoz, bár egy csöpp késése volt a szervónak, de ezt bekalkulálva, már gond nélkül versenyeztünk vele. Hihetetlenül strapabírónak bizonyult, gyenge pontja a meghajtó féltengely volt, ez sokszor kettétört. Amikor a harmadik évadot gyűrtük a 17-essel, már szinte minden hibalehetőséget kiküszöböltünk rajta, de elkéstünk – EB ellenfeleim közül Krupa és Csubrikov már az R 5 Alpine-nal indultak… mi pedig küszködtünk az öreg csotrogánnyal: amikor a hajtókarok kikönyököltek a motorblokk oldalán, hibridmegoldásként a régi 12-es Gordini 1600-as motorját építettükbe. És ezzel indultunk az 1800 köbcentiméteres kategóriában, nem is szóltunk senkinek…”

Ez a karburátoros, 1,8-as Gordini később szép sikereket hozott Földes Józsefnek, majd Gál „Baba” Istvánnak is.

Andrew